Niki blogja

És újra az oktatásügy... Ez pont olyan, mint egy TV-műsor, amelynek alakulását a nézők telefonjai határozzák meg.  Folyamatosan változó eredménnyel, mindig a pillanatnyi hangulatuknak megfelelően. Csak arról feledkeznek meg, hogy ez az egész országot érintő, jövőnket meghatározó tényező, és nem egy valóságshow vagy zenei tehetségkutató, ahol a legrosszabb, ami történhet, az, hogy nem a kedvencünk nyer; egy elhibázott oktatáspolitika viszont tönkreteheti az egész közoktatást, és így a jövőt is.

Szóval, összefoglalva... Nem, ők semmiképpen nem vezetnék be a tandíjat, ez csak a gonosz kormány terve, akik figyelmen kívül hagyják a családok anyagi helyzetét és lehetetlenné teszik a tehetséges, de kevésbé szerencsés anyagi körülmények között születettek továbbtanulását. Ez volt ellenzékben; kormányon rendszerint kihagy a politikusok emlékezőképessége, ahogy most is. Nem, ők most sem vezetnek be tandíjat, ez kérem képzési hozzájárulás, nem tandíj. Talán túl sok időt töltöttek szemantika órán, vagy értelmi képességeik tényleg ennyire hiányosak. Ha az oktatásért fizetni kell, hívhatjuk bárhogy, attól még tandíj. Az indokok a szokásosak: az oktatást az adófizetők pénzéből finanszírozzák, így a diákoknak is hozzá kell járulniuk képzésük költségeihez. Arról természetesen elfeledkeznek, hogy egy diplomás többnyire jobban fizető munkát kap, ami után többet adózik. De persze valahogy meg kell magyarázni, miért akarnak újabb terhet róni a nagyrészt amúgy sem túl pénzes diákokra. Ami szerintük nem teher, mert micsoda fantasztikus segítséget találtak ki a diákoknak, felveszik a diákhitelt, amit majd csak munkába állásukkor kell törleszteni, és ez mennyire jó, mert akkor nem is tandíj, csak hitel, amit vissza kell fizetni. Aha, világos. Szóval ha veszek egy lakást hitelre, az valójában ingyen van? Hogy nem jöttem rá előbb... Rohanok is lakást venni. Sokak szerint az oktatás egy szolgáltatás, amiért fizetni kell, különben nem várhatunk magas színvonalat; szerintem meg a színvonalnak semmi köze a tandíjhoz, csak a focistadionok és hasonló nemzeti érdekek helyett az oktatásra kellene nagyobb állami támogatást fordítani, a legjobb tanárokat csábítani az egyetemekre, ösztönözni a kutatómunkát, és így tovább. Ekkor lesz színvonalas az oktatás, nem akkor, ha mindenkitől milliós nagyságrendű összegeket szedünk be. Mert a gazdag szülők gyerekei így könnyedén diplomát szerezhetnek, akár kevesebb tudással is, míg a kevésbé szerencsések, akiknek a tandíj előteremtése érdekében dolgozniuk kell, ezáltal is kevesebb időt szánhatnak a tanulásra. Ráadásul, ha már valaki fizet az oktatásért, azt gondolhatja, joggal várhatja el, hogy ezért a pénzért diplomát is kapjon, legyen bármilyen a teljesítménye. De jó, legyen így: ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, fizessünk érte; ha pedig nem, akkor ne a mi pénzünket költsék rá. Legyen fizetős az oktatás, egészségügy, minden. Ha egyetemre szeretnénk járni, vagy műtétre van szükségünk, fizessünk a szolgáltatásért, ha pedig nem, akkor ne a mi pénzünkből támogassák idegenek továbbtanulását. De akkor a politikusoknak is csak akkor fizessünk a munkájukért, ha valóban értünk dolgoznak, ahogy elvileg kellene - elvégre belőlünk élnek. Az a gyanúm, hogy ha valóban így lenne, és teljesítménytől függően kapnák a fizetésüket, rögtön elvetnék a tandíj ötletét.

Persze az oktatásügyi biztos akkor jó, ha állandóan hallat magáról - és ez megint nem maradhatott el. Mert persze le kell valahogy szerelni a tüntető hallgatókat, hogyne, akkor mégsem lesz tandíj, vagy képzési hozzájárulás, vagy bárhogy is nevezzük, de csak ne legyen olyan jó a diákoknak, muszáj volt megint kitalálni valamit. Nem állítom, hogy mindenkit fel kell venni bármelyik szakra, amelyiken tanulni akar, szükséges a létszám meghatározása, de az, hogy a keretszámokat a miniszter jelölje ki, saját hatáskörben, tökéletes hozzá nem értésről tanúskodik. Miért kellene egy politikusnak eldöntenie, ki kerülhet be egy szakra és ki nem? Eddig jól működött a régi rendszer, mely szerint az eredményünk a többiek teljesítményének függvényében lesz elegendő vagy nem elegendő a választott szakhoz; már a kezdetekkor tudjuk, hány fő kerülhet be, nem egy miniszter határozza meg utólag, saját tetszése szerint. Ennyire üldözési mániában szenved a kormány, hogy azt is meg akarja határozni, ki kerülhet be és milyen szakra? A másik, hogy az úgynevezett "slágerszakokon" mégiscsak költségtérítéses lesz a képzés, mert ők diplomaszerzés után várhatóan jobb állást kapnak, magasabb fizetéssel. Az persze mellékes, hogy egy szerényebb anyagi háttérrel rendelkező diák hogyan fizeti ki a több milliós tandíjat. Persze, eladósodhat évekre, mert kedvezményes diákhitel meg minden, de azért egy fiatal nem milliós adóssággal szeretne kilépni a nagybetűs Életbe, hogy aztán a nem kevés adó mellé évekig fizessen az államnak. Nem azt mondom, hogy minden szakot maximálisan támogasson az állam, mert az andragógia, kommunikáció és hasonló szakok valóban kiérdemlik a "büfészak" nevet, de a politika helyett inkább a piac döntse el, melyik szakokra van szükség. Ne egy politikus döntse el, mely szakokra van kereslet és melyekre nincs - hiába ír elő magasabb keretszámokat az egyik szakra és alacsonyabbakat egy másikra, ezzel is próbálván ösztönözni az előnyben részesített szakokra való felvételizést; ha egy diák humán érdeklődésű, hiába akarják rávenni egy reál szakra, a siker elég valószínűtlen.

Ezután megtudtuk, hogy mégsem lesznek keretszámok, csupán egy előre meghatározott ponthatárt kell elérni a bejutáshoz. Ami jó elképzelés, mert ha az ember egyetemre akar menni, ne kerülhessen be alacsony pontszámmal, ha a szak kevésbé népszerű, és így a jelentkezők száma alacsonyabb a felvehető hallgatók számánál. Ez, ellentétben az ingyenes felsőoktatással, tényleg rontja a színvonalat.

Persze a tanárok fizetésének emelésére és a pedagógus életpálya-modellre továbbra sincs pénz, mondják... Miközben a focistadionok építésére, illetve a nyugdíjasok szavazatának megvásárlására mindig akad néhány milliárd, de hát az nemzeti érdek, és össze sem hasonlítható az oktatásüggyel. Elvégre csak a jövőnkről van szó, semmi többről.

Már csak azt szeretném, ha a változatosság kedvéért csak egyszer cselekedne egy pontos, előre meghatározott terv szerint a kormány, és nem kellene az utolsó pillanatokban kapkodni, öt perc alatt egy új törvényjavaslatot összeállítani, amikor valami nem a terveknek megfelelően alakul. Jó lenne, ha a jövőbeli egyetemisták a jelentkezéskor tudnák, nagyjából milyen ponthatárra számíthatnak, és egyáltalán, mi várható a választott szakkal kapcsolatban; de ez nem működik, ha a kormánynak fogalma sincs, mit csinál, csak kapkod összevissza. Örvendetes, hogy a diáktüntetések éreztették hatásukat, így végre azok érdekeit is figyelembe veszik, akik a leginkább érintettek a kérdésben, de azért jó lenne, ha nem próbálnák meggyőzni a diákok képviselőit és rajtuk keresztül az egész diákságot holmi kormányalkalmazottak, hogy márpedig a rendszer jó, és ennek csakis ők a nyertesei, csak ők nem értik, hogy mennyire. Ennyire hülyének azért nem lehet nézni a diákokat. Megpróbálhatják, csak nem válik be. Pont azért, mert bármit gondol a kormány, ők sem hülyék. Szavazati joguk viszont van, és el fognak menni képviselőket választani. Legalább ezért lenne érdemes a kormánynak nemcsak a saját érdekeiket nézni, hanem azokét is, akiknek a sorsáról döntenek. És persze mert az oktatás jelenti a jövőt.

Az oktatásügy a folyamatosan változó elképzelések, állandó bizonytalanság és szüntelen magyarázkodás hatására tényleg olyanná vált, mint egy igazi dél-amerikai szappanopera. Kérdés, hogy ennek is olyan véget szántak politikusaink, mint a filmesek; mert időtartamban már beértük őket. Ez a történet hosszabb, mint a Vad angyal, és még mindig nem látszik a vége... Kíváncsian várom a kormány újabb húzását. Tartok tőle, nem fogunk neki túlzottan örülni. De hát, ahogy a mondás is tartja, "Nincsen Rózsa tövis nélkül".