Niki blogja

Amikor egy olyan szörnyű és nagy visszhangot kiváltó bűntény történik, mint a Bándy-gyilkosság, szinte biztos, hogy egyesek azonnal tüntetéseket szerveznek "a cigánybűnözés ellen" és követelik a halálbüntetés visszaállítását. Merthogy "meg kell tisztítani" tőlük az országot, és amúgy is, ha valaki roma származású, abból automatikusan következik, hogy bűnöző is. Nem lehet úgy végigolvasni egy fórumot, hogy néhányan ne követeljék vehemensen a halálbüntetés visszaállítását, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az megold minden gondot és elrettenti a bűnözőket a gyilkosságtól. Több politikus is rögtön felkapja a témát, remélve, hogy ezzel szavazatokat szerez a választásokon, miközben pontosan tudja, hogy az újbóli bevezetésére kb. nulla az esély. Akkor sem tehetnénk meg, ha akarnánk, mivel több nemzetközi egyezmény és az EU is tiltja. "Lépjünk ki az EU-ból, amúgy sem kaptunk túl sok jót", kontráznak rá általában; aminek szerintem megint nem lenne sok értelme, de ez már egy másik téma. A halálbüntetés visszahozatala viszont hasonlóképpen nem járna eredménnyel, legalábbis pont azt nem érjük el vele, amiért újra bevezetnénk. Mit akarunk elérni ezzel? Megbüntetni, amiért ártatlan emberek életét oltotta ki, vagy megakadályozni, hogy többet ne követhesse el? Egyáltalán, van jogunk elvenni valaki életét, mert ő is megtette ugyanezt? Szerintem nincs. Nem vagyunk istenek, hogy a jog nevében ítélkezzünk embertársaink felett. A büntetés nem a mi dolgunk; előbb vagy utóbb, de mindenki megkapja a sorstól, amit érdemel, de nem dönthetünk önkényesen mások életéről, mondván, megérdemli. Európában csupán egyetlen helyen alkalmazzák még mindig a halálbüntetést, de Fehéroroszország nem éppen demokratikus állam és nem hiszem, hogy azt szeretnénk, hogy egy lapon emlegessenek velük. Még az USA tagállamainak egyharmadában is eltörölték ezt az intézményt; és az sem véletlen, hogy Európa szinte egész területén ma már elfogadhatatlan az alkalmazása.

A legtöbben azt gondolják, hogy a halálbüntetés visszatartja a bűnözőket a gyilkosságtól. Mégis hogy? János meg akarja ölni az üzlettársát, mert magának akarja az egész céget, de akkor lelki szemei előtt megjelenik, hogy ezért halálra ítélik, így inkább hazamegy és elkezd Petőfit olvasni? A gyilkosságok döntő többségét előre megfontoltan vagy hirtelen felindulásból követik el; utóbbi esetben lehetőség sincs a mérlegelésre, ha pedig valaki előre megtervezi, hogy megöli embertársát, az nem fog azon gondolkozni, hogy mi lesz, ha elkapják, mert biztosra veszi, hogy őt soha nem fogják. Ami igazán visszatartaná a bűnözőket, az a tudat lenne, hogy biztosan elkapják őket, esély sincs a menekülésre; nem pedig a várható büntetés.

Amikor nemrég egy, a Bándy-gyilkosságról indított fórumon leírtam, hogy ellenzem a halálbüntetést, egy fórumozó megkérdezte, hogy akkor is így gondolkoznék-e, ha az én gyerekem gyilkolnák meg. Érdekes felvetés, és jobban belegondolva első dühömben biztosan a gyilkos halálát szeretném, de azt is tudom, hogy ez nem old meg semmit, a meghalt szerettemet nem hozza vissza. Azt akarnám, hogy a gyilkos szenvedjen, a halálbüntetés pedig túl könnyű és gyors módszer. Ráadásul drága is, a többszörösébe kerül egy rab évtizedekig tartó ellátásának, ahogy ezt az USA-ban kiszámolták. Tekintve, hogy a célunk a gyilkos távol tartása a társadalomtól, hogy többé ne követhesse el a bűntényt, erre a tényleges életfogytiglan tökéletes megoldás. Egyesek szerint ettől az elítélt csak még erőszakosabb lesz, mert már nincs veszítenivalója, tekintve hogy ennél súlyosabb büntetést nem kaphat; de egy ablak nélküli magánzárka, a látogatók hetekig tartó hiánya, a szabad levegő megvonása a legtöbb embert hamar megtöri, így mégis kaphatnak súlyosabb büntetést. Azon kívül a börtönben nincs magánélet, minden a többiek szeme előtt zajlik, ami megalázó és a többség nehezen viseli. Ez a legsúlyosabb büntetés, nem a halál. Ráadásul ha téves bizonyítékok alapján ítélték el a vélt elkövetőt, még mindig szabadlábra helyezhetik, míg a kivégzettek esetében legfeljebb sajnálkozhatnak a végzetes hiba miatt. Több száz embert végeztek ki ártatlanul és csak később derült ki, hogy nem volt közük a bűncselekményhez; ha nem alkalmazzák a halálbüntetést, ők még ma is élhetnének. A fent említett kérdéshez viszont hozzátennék egy újabbat, mindenkinek, aki támogatja a halálbüntetést: Ha a gyerekedről kiderül, hogy gyilkos, az ő esetében is a kivégzésre szavaznál? Vagy ez már más helyzet? Minden bűnöző rendes ember volt valamikor; senki sem születik gyilkosnak, csak a körülmények hatására lesznek azok. Sok esetben nekik is van családjuk, akik ugyanúgy szeretik őket, mint bárki mást a családja. Nincs jogunk istent játszva, úgymond a jog nevében bárkit is megölni; a lényeg, hogy többé ne jelentsenek veszélyt a társadalomra, és erre a tényleges életfogytiglan is alkalmas. Persze őket az adófizetőknek kell eltartani, de dolgozhatnak a börtönben, akár kemény munkákat is végezhetnek, hogy megtérítsék az összeget, amibe az ellátásuk kerül. Mindezt életük végéig, a szabadulás lehetőségének reménye nélkül; sokkal durvább büntetés, mint a kivégzés. De ha már halálbüntetés, tisztázni kell néhány kérdést. Mi számít akkora bűnnek, hogy arra halálbüntetést kell kiszabni és mi nem? Egy ember meggyilkolása már halálbüntetést von maga után, vagy csak több ember megölése jelent kivégzést? Akkor is halálbüntetést szabnak ki, ha az áldozat roma származású, akit egy magyar gyilkolt meg? Vagy akkor már másként értékeljük a dolgokat és enyhébb büntetést tartunk elfogadhatónak? Állatkínzásért is halálbüntetés jár? Elvégre az állatok is érző lények. George Bush-t elítélhetjük népirtásért, mivel az általa indított háborúkkal több ezer katona, illetve ártatlan civil halálát okozta? És mi a helyzet azokkal a bankokkal, akiktől sokan felelőtlenül vettek fel lakáshiteleket és mivel nem tudják azokat fizetni, a halálba menekültek? Ezek vezetőit is halálra ítéljük, mert bár közvetetten, de sokak halálát okozták? Fontos lenne meghatározni, mi számít akkora bűnnek, hogy arra csak a halálbüntetés hozhat megnyugtató megoldást.

Ami a legjobban felháborít, az, hogy egyesek máris cigánybűnözésről beszélnek és miattuk követelik egyre hangosabban a halálbüntetést, csak mert ezt a gyilkosságot éppen egy roma származású követte el; pedig tudhatnák, hogy ha létezik a cigánybűnözés, akkor van magyar, francia, német, satöbbi bűnözés is. Nem lehet egy egész nemzetet elítélni azért, mert bizonyos tagjai elkövettek valamit. Ezzel az erővel mindenkit utálhatnánk, mert nincs nemzet, amelyben mindenki tisztességes; bűnözők mindenhol akadnak és valószínűleg lesznek is. Nekünk sem esik jól, amikor egy osztrák áruházban meglátjuk a magyar nyelvű feliratot, nekünk címezve, miszerint ne lopjunk. Ha ezen felháborodunk, milyen alapon ítéljük el az egész roma közösséget? Tény, hogy kisebb bűncselekményeket nagyobb arányban követnek el, de jóval kevesebben gyilkolnak, mint a magyar nemzetiségűek. Mégis, amikor gyilkosság történik, a nép azonnal elkezdi terjeszteni, hogy "biztos cigány volt", és ha esetleg valóban, igazolni látják előítéleteiket, újabb okot találva a szigorúbb büntetésnek; míg ha magyar az elkövető, ezek a hangok valahogy elhallgatnak. Mint Nóra esetében is, akinek a gyilkosát hamar elkönyvelték cigánynak, majd amikor kiderült, hogy az elkövető magyar, máris átértékelték az eseményeket, a lányt hibáztatva a történtekért. Pedig roma által elkövetett gyilkosságról alig hallani, ellentétben a magyar származású bűnözőkkel. A pécsi ámokfutó, a balástyai rém, százhalombattai rém, Pándy András... mind magyarok, hogy csak néhány nevet említsünk. Velük kapcsolatban valahogy mégsem merül fel azonnal a népesség kétharmadában, hogy visszaköveteljék a halálbüntetést. Pedig mind szörnyű gyilkosságokat követtek el. Kíváncsi lennék, hogy ha egy magyar kiirtana egy egész telepnyi romát, arra hogyan reagálna a társadalom; gyászolná az elhunytakat és megmozdulásokat szervezne a gyilkos megbüntetésére, vagy örülne a gyilkosságnak és inkább megköszönné a tettesnek, mondván, "ezzel inkább jót tettek, úgyis megérdemelték". Azt hiszem, erre mindannyian tudjuk a választ. Ezek szerint egy roma élete messze nem ér annyit, mint egy magyaré, és ez szomorú. Általánosan megfigyelt tény, hogy a fiatal, szép, szimpatikus, fehér áldozatokkal nagyobb az együttérzés, és bár borzalmas, ami Katával történt, a kettős mérce alkalmazása akkor sincs rendben. De ha mindenképpen igazságot akarunk szolgáltatni, sétáljunk ki a Kossuth térre és tekintsünk egyik legjelentősebb épületünkre. A legnagyobb bűnözőket ott találjuk; ha mindenképpen rendet akarunk tenni, inkább velük kellene kezdeni.