Niki blogja

Persze felvettek, hozott pontok meg minden, de a neheze csak most kezdődik.

- Matekot fogok tanulni – jelentettem be családomnak és barátaimnak, amikor véglegessé vált az ítélet, mely szerint alávetem magam minimum két év tömény szenvedésnek.

- Fogsz, de az nem olyan matek lesz, mint amit az iskolában tanultál – felelte egykor szintén marketinges pályáról álmodozó barátnőm, és véleményét alátámasztandó, Anyu is csatlakozott hozzá. Ehhez képest pont azt tanuljuk, mint gimiben; persze nem mindent, de az a kevés is pont elég. Két dolgot utáltam igazán a gimis éveim alatt: a függvényeket és a vektorokat. Ennek örömére mit tanulunk? Függvényeket és vektorokat. Az egyetlen, amit gimiben is szerettem meg most is, a kombinatorika, annak még értelme is van, mi több, szórakoztató is, de folytonos valószínűségi változókkal, kovarianciával, integrálással és egyéb, hasonlóan érdekfeszítő dolgokkal párosítva már kevésbé hangzik vonzónak.

Egy gazdmatek óra úgy néz ki, hogy az ember leül, tanár magyaráz, ember néz ki a fejéből és próbál úgy tenni, mintha értené is, amit hall, több-kevesebb sikerrel. Délután van, túlvagyunk két órán, semmi másra nem vágyom, mint hazamenni és beülni a TV elé egy csésze teával, erre itt ülök és próbálom felfogni, hogy ez most egy exponenciális függvény, meg egy törtfüggvény, miközben végeláthatatlanul jönnek a lerajzolásra váró ábrák. Közben egyetlen kérdés foglalkoztat, de az nagyon:

Mi az istenre jó ez nekem? OK, gimi után végre meg is értem a függvényeket, nem lesz többé fehér folt az életemben (muszáj, különben soha nem vizsgázom le), de fogom egyáltalán bármire is használni, vagy ezt is elfelejtem, mint az eddigi legtöbb, kemény tanulással megszerzett ismeretet?

Anyu persze tudja a megoldást.

- Például ha veszel három kiló banánt meg két kiló narancsot, azt tudod függvényen ábrázolni.

Ki az az elmeháborodott, aki három kiló banánt meg két kiló narancsot függvényen akar ábrázolni? Készséggel elismerem, hogy én sem vagyok normális, na de ez rajtam is túltesz.