Anyu & a húgom aranyköpéseinek gyűjteménye. Azért ez is megérne egy Showder klub-ot.
Anyu: Feküdj le, mert reggel megint délben kelsz fel.
Húgom: Jaj, hogy mi történt, ne tudd meg… (és elmondja az egészet)
*
(bevásárlás a Tesco-ban)
Anyu: Kérsz croissant-t?
Én: Mennyit vehetek?
Anyu: Bármennyit. (...) De ne négyet, kettő elég!
Anyu: Hozd ide a piros lapátot! Ott van a két ajtó között.
Én: Itt van.
Anyu: Ez nem az!
Én: Más piros lapátot nem látok.
(kicsit később felvesz egy határozottan nem piros lapátot)
Én: Ez nem is piros!
Anyu: Hát valamikor piros volt...
Én meg rendelkezem a rejtett színlátás képességével, csak eddig nem tudtam róla...
Áruházban:
Én: Ezt miért hívják körömkefének?
Anyu: Hát mert körömkefe.
Ugyanott, pár perccel később:
Én: Mi a különbség frisspack és alufólia között?
Anyu: Az egyik frisspack, a másik alufólia...
Avagy akkor tanul a gyerek, ha kérdez...
(Karácsony előtt – ki akartam próbálni egy sütireceptet, ugyanakkor napok óta arról beszéltünk, hogy honnan szerezzük be a karácsonyfát)
Én: Mi lesz a fánkkal?
Anyu: Azt majd te megsütöd.
Én: Én a karácsonyfánkról beszéltem...
(itthon, Budapesten)
Anyu: Látom, van kenyérvágó kés.
Én: Azt nem te hoztad?
Anyu: De igen...
(két napja esik az eső; a kocsiból indulunk a Vásárcsarnok felé, de Anyu csak később nyitja ki az ernyőjét)
Én: Mire kinyitod, beérünk az épületbe.
Anyu: Legalább nem lesz vizes...
Avagy az ernyő új funkcióval gazdagodott: meg kell óvni a bevizesedéstől...
(új telefont kell vennem, Anyu pedig azt szeretné, ha szolgáltatót váltanék)
Én: Nem akarok 30-as lenni...
Anyu: Már az vagy...
Köszi Anyu, imádom, ha a koromra emlékeztetnek...
(színház után)
Anyu: Mit néztetek?
Én: Kávé habbal. Ez az egyik bérletes, színpadra felmenős-pezsgőzős darab.
Anyu: Mit néztetek?
Én: Most mondom, hogy Kávé habbal.
Anyu: Azt hittem, azt ittatok...
(családi bevásárlás a Tesco-ban)
Anyu: Szeretitek a sült paprikát?
Én: Nem tudom, már nem emlékszem, hogy milyen.
Húgom: Nekem nem jött be.
Én: Kóstoltad?
Húgom: Nem.
Húgom: Mindjárt jövök.
Én: Hova mész?
Húgom: A városba…
(ami minimum három óra, tekintve közelebbi lakóhelyünket... de azért "mindjárt jövök")
Ezúton is ezer hála és köszönet a sorsnak, amiért ilyen családba születhettem... itt sosem unatkozik az ember. :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.