Nap mint nap hallani történeteket felelőtlen gazdikról, kidobott háziállatokról, és bármennyire is azt hiszem néha, hogy ennél durvább már nem történhet, újra és újra meg kell tapasztalnom, hogy az emberi kegyetlenségnek nincs határa. Mindig szívszorító látni, ahogy egy állattal kegyetlenül bánnak, vagy ha már megunták, egyszerűen kidobják. Mintha ők tehetnének arról, hogy az úgymond gazdi egy idióta vadbarom - ennél kedvesebb szót nem tudok rájuk találni. Ha befogadunk egy állatot, kötelességünk gondoskodni róla élete végéig, nemcsak addig, amíg kicsi és aranyos, és fel lehet vele vágni az utcán sétálva. Egyesek azért szabadulnak meg a háziállatuktól, mert nem szobatiszta és megrág dolgokat. De a gyerekét sem dobja ki az ember, ha pár évig pelenkát kell cserélni vagy feltűnő érdeklődést mutat a szülők tárgyai iránt... Ez a kettő valahogy nincs összhangban. A másik, amit szintén imádok, amikor azzal jönnek, hogy "rámorgott a gyerekre", azért kell tőle megszabadulni, vagy egyszerűen csak jön a baba, így a kutyának mennie kell. Mi van? Ha az egyik gyerek csúnyán néz a másikra, rögtön árvaházba adják? Ugye, hogy érződik az ellentmondás. Az utóbbi eset pedig már tényleg a "no comment" kategória. Befogadtam egy háziállatot, jobb esetben családtagként kezelem, de utána jön a baba, így a kisállatot kirakom... úgyszintén, ha a gyerekemnek testvére születik, beadom egy árvaházba vagy kirakom az út szélére, mert már terhet jelent? Egy állat is érző lény, aki biztonságos otthonra, szeretetre vágyik, nem arra, hogy elárulják és otthagyják, mert már nem kell. Ha pedig olyan váratlan körülmény jött közbe, ami miatt semmiképpen sem tarthatjuk meg, legalább annyit tegyünk meg, hogy új otthont, szerető gazdit keresünk neki, és a jövőben is látogatjuk, mert továbbra is szeretjük, ha már nem is tudjuk többé gondját viselni. A kutya is ugyanolyan családtag, mint egy gyerek. Mivel rengeteg a felelőtlen ember, aki azt képzeli, hogy ha elviszi a kutyát valahova és otthagyja, azzal megoldotta a gondot, talán jó lenne már az iskolában tanítani a felelős állattartást. Ha a mindennapi testnevelésre szükség van, erre még inkább. Illetve mindenkivel, aki ezt megtette, jó lenne megismertetni, milyen az, amikor kirakják az ismeretlenbe és sorsára hagyják... csak hogy lássa, ez nem úgy működik, hogy meguntam, eldobom, a többi pedig nem érdekel. "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." - olvastuk még iskolásként; jó lenne, ha ehhez tartanánk magunkat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.